2015. március 31., kedd

Csokinyuszi házilag

Korong alakú babapiskótát olvasztott csokoládéval bevonva és tortadíszítőből egy kis ügyeskedéssel fejet és 'tapsifüleket' nyomva hozzá házilag is készíthetsz nyuszi formát.  A farkincája valamilyen pehelycukorka lehet. Húsvéti meglepetésnek, de tortadísznek is könnyen elkészíthető.

Teáskanna terrárium

Tündéri ötlet - és a konyha, vagy étkező különleges dísze lehet - egy üvegből készült kávékiöntőbe, vagy teáskannába mini terráriumot telepíteni. A megvalósítás munkamenete a képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető. Világos helyen célszerű elhelyezni, de nem közvetlenül az ablakban. Hetente egyszeri locsolást igényel, hogy ne száradjon ki, de naponta - legjobb a reggeli órákban - jót tesz neki a vízzel permetezés.

2015. március 30., hétfő

Húsvéti szalvétagyűrű

Dekorációs papírból téglalap alakot vágva és a végeinél összeragasztva, gyűrűformát készítünk, majd a képen látható minták szerint kivágjuk a nyuszi fejét, amit a gyűrűhöz ragasztunk. Amennyiben ülésrendet is szeretnénk az asztalnál kialakítani, a nyuszi csokornyakkendőjén jelezhetjük a neveket, amely így ültetőkártyaként is szolgál.
Egyéb húsvéttal kapcsolatos ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.

Csomókkal megkötött póló

A megunt egyszerű pólóból varrás nélkül, csupán egy olló segítségével is alkothatsz különlegeset, újat. Íme! A képeken lépésről-lépésre követheted a teendőket, ami nem tulajdonképpen nem más, mint: 
  • nyissz,
  • a vágott szélek kissé megnyújtása, hogy az anyag bepöndörödjön,
  • összecsomózás.
Hasonló ötleteket ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! 

Ruhák szabásmintákkal



Szabás-varrásban jártassággal rendelkezők biztosan örülnek az alábbi képsoron látható néhány szép nyári ruha fotójának és szabásmintájának.



Hasonló ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.


2015. március 29., vasárnap

Tojástartóból rózsacsokor

Tojástartó, akril festék, ragasztó, drót és zöld selyem (vagy krepp) papír a szükséges kellékei az alábbi rózsáknak, s a végeredményt tekintve nehéz lenne kitalálni, hogy miből készültek. Remek dekorációs eleme lehet a lakásnak, de alkalmazható partikellékként is, ami a ráfordított munkán kívül alig jár valami költséggel.

    forrás

2015. március 28., szombat

Nyuszifülű táska

Aranyosak és ötletesek az alábbi - a nyuszifüleknek táskafülekkel való összekombinálásával készült - vidám kis gyerektáskák. Néhány csokitojással, csokinyuszival megtöltve remek húsvéti ajándék lehet. Elkészítése nem különösebben bonyolult, amint azt a csatolt egyszerű szabásminta is mutatja.

Raklap ülőbútorok

Az alábbi fotókon megtekinthető, raklapokból készült ülőbútorokat azoknak ajánlanám, akiknek nincs sok ismeretük az asztalosmunka terén, ugyanis ezekkel kevés ilyen tennivaló van. Kicsit megcsiszolva, lefestve és párnákkal ellátva olcsón kivitelezhető, dekoratív berendezése lehet a terasznak.
Hasonló ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók. 

2015. március 27., péntek

Tojástartóból lámpabura

Papír tojástartó, kartonpapír (vagy fém/műanyag háló) ragasztó, akril-, vagy szórófesték és fehér fényű karácsonyi izzósor a szükséges kellékei a képen látható lámpaburának. A képsoron négy lépésben bemutatott, tojástartóból készült virágokból 24 db-ra lesz szükség, aminek a négyzethálós kartonpapíron (buratest) ragasztással történő elhelyezését a sárga négyzetek jelölik. Végül minden egyes virág közepét átlyukasztva sorról-sorra egyenként ide kerülnek be a karácsonyi izzósor kis égői, majd a kartonpapírt hengerré formálva rögzíteni kell.
Részletes írásbeli utasítás itt található.

Nyuszi kulcstartó

Kézi varrással (pelenkaöltéssel), filcből készültek az alábbi nyuszifigurás kulcstartók. A szabásmintájuk gyakorlatilag egy lekerekített sarkú, egyenlő szárú háromszög, aminek az egyik csúcsa mellett kinyúlik a két tapsifül. A fülek azonban külön is kiszabhatók és a varrással rögzíthetők. Az arcocska kialakítható hímzéssel is. Díszítőeleme egy szép, színes gomb az egyik fülnél, továbbá a másik fül visszahajtása, illetve az alul rávarrt mintás anyag. Az összevarrásnál nem szabad megfeledkezni a fülek közé bevarrandó, kulcskarikát tartó szalagról! Apró ajándékötlet is lehet.
Hasonló ötlet itt található.

      forrás

2015. március 26., csütörtök

Díszpárnák gyerekszobába

Aki tud szabni, varrni és gyerek is van a családban, vagy a környezetében, íme néhány vidám, figurális díszpárna ötlet, amivel biztosan örömöt lehet szerezni.
Hasonló ötletek ide kattintva és az oldalt lefelé görgetve találhatók.
 
  forrás