2017. július 15., szombat

Fényfüggöny

Romantikus hálószobát kedvelőknek bizonyára elnyeri tetszését az alábbi képen látható megoldás. Elkészítéséhez mindössze plafonhoz erősített karikák, áttetsző függönydarabok és fehéren világító fényfüzér szükséges.

2017. július 14., péntek

Paszomány gombolás

Az alábbi képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető miként lehet paszomány gomblyukat készíteni. A paszománygomb (majomököl) készítésének fortélya itt található.

2017. július 13., csütörtök

Kesztyűpolip

Elveszett, vagy kilyukadt kesztyűnek a másik, ép párjából aranyos kis játékpolip figura készíthető. Kézügyességre alig van hozzá szükség, mindössze az ujjait kell kitömni vattával (esetleg, ha rendelkezésre áll, párnatöltő anyaggal), majd a képen látható módon erős cérnával - összehúzva - elvarrni. Ezt követően a kesztyű tenyérrésze is kitömendő, majd a nyílást össze kell öltögetni. A polip szemei két különböző méretű, egymásra helyezett gomb felvarrásával is megoldható. Díszítésül pedig elütő színű csillag, vagy virágalak is kerülhet a buksijára.

2017. július 12., szerda

PET-palackból margaréta és búzavirág

Kevesen gondolnának arra, hogy PET-palackból mezei csokor készíthető. Pedig íme, a lépésről-lépésre képeken nyomon követhető a munkamenet is.  Nem kell megijedni tőle, az anyag engedelmesen követi az elképzelést. Fontos, hogy a gyertya lángjához csak annyira szabad közel tartani, hogy ne égjen meg, csak kunkorodjon.

Egyéb PET-palackkal kapcsolatos ötleteket a linkekre kattintva és az oldalt lefelé görgetve találsz! PET-palackból , PET-ékszer 

2017. június 23., péntek

Csipkés lépegető kövek

Az alábbi képsoron lépésről-lépésre nyomon követhető, miként lehet az egyszerű, betonból készült kerti lépegetőt érdekessé, különlegessé varázsolni. 

2017. június 22., csütörtök

Szerelmes kavicsok

Kisebb-nagyobb, hosszúkás és kerek, laposabb és domborúbb kavicsok láthatók a képen. Vagy nem? Esetleg egy szerelmespár?
Hasonló kavicsképek itt  és itt  találhatók!

  forrás

2017. június 21., szerda

A fal egyszerű és olcsó dekorálása

Olyan dekorációs alapötleteket válogattam össze az alábbi képsorokban, amelyek bárki számára könnyen elérhetők és kevés anyagi ráfordítással  megvalósíthatók. Mindezzel arra szeretném ráirányítani a figyelmet, hogy környezetünk szépítgetése nem annyira pénz, inkább elszántság kérdése.
Látható itt rombusz alakra szabdalt tükörtapéta, színes papírpöttyök, téglamintás és próbababa formára vágott öntapadó tapéta, nádszövet, egyformára festett üres és függönykarnisról lógatott dekorpapírral bevont képkeretek,  régi deszkákból összeszegelt hal, színes papírfüzért, tollak, apró lampiongirland és különféle falfestések. 
Mindezek inspirációk, az sem fontos, hogy tetsszen, csupán arra valók, hogy a rejlő kreativitást felpiszkálják, és valamelyikről azt gondold: "az ötlet jó, de én egészen más színekkel, más megközelítésben csinálom meg".


forrás: Pinterest

2017. június 20., kedd

Hajfonások hosszú hajra ...

Az első három képsoron lépésről-lépésre nyomon követheted, hogyan készíthetsz egyszerű hajfonással elegáns, különleges frizurát magadnak. A negyedik képsoron alkalmi hajviseletetek láthatók, melyek igénylik a szakavatott kezet, de ha tetszik, fotózd le, a fodrászodnak nem fog gondot okozni az elkészítésük.






2017. június 19., hétfő

Ékszertartó kéz

Gipszpor és víz, továbbá egy mosogatáshoz használatos védőkesztyű a szükséges alapanyagai a képen látható kéz alakú ékszertartónak. A munkamenet lépései az alábbiakban nyomon követhető. Annyival egészíteném ki, hogy kör alakban kivágott deszkalap hiányában, egy 5 literes befőttes üvegbe is belógatható a kesztyű, ügyelve arra, hogy a nyílásához nagyon erősen kell rögzíteni, mert a gipsznek súlya van. A fehér színen is lehet változtatni, amennyiben folyékony halmazállapotában valamilyen színező anyagot (tinta, ételfesték, céklalé, stb.) csepegtetsz a gipszhez, de a kész kezet teljes kiszáradás után külsőleg is lefújhatod pl. arany, vagy ezüst festékspray-vel. 

2017. június 18., vasárnap

Szelektáló textildobozkák

Íme, az alábbi fotó bizonyítja a mondás valódiságát, miszerint "az egyszerű nagyszerű". A textilből készült tárolódobozkák középső, nagyobb, kocka alakú részén kívül a sarkoknál kialakított négy kis tölcsér alakú rekesszel is szolgálnak. Ügyes kis rendszerezők lehetnek íróasztalon, fésülködőasztalon, fürdőszobában, esetleg varródobozként, de ajándék díszcsomagolásául is remek.
Az elkészítés menete: 
  • Két különféle színű, de egymáshoz illő ruhaanyagot színükkel érintkezően (tehát visszájukkal kifelé) egymásra fektetünk, amiből kiszabunk egy nagyobb négyzet alakot, és összegépeljük annyi rést hagyva, amin keresztül színére tudjuk fordítani.
  • Elsimítva az éleket levasaljuk.
  • A szélétől kb. fél centiméterre cikk-cakk öltéssel, vagy csak simán körbegépeljük.
  • A négy csücskét a képen látható módon kihajtjuk arra az oldalra, amit kifelé szánunk és egy-egy gombbal rögzítjük vigyázva, hogy ne öltsünk át a belső oldalra.
  • A visszahajtott csücskök széleit összeérintve függőleges vonalat varrunk, hogy a képen látható kis tölcsér képződjön. Ezt mind a négy saroknál elvégezzük.
Ha én készíteném, harmadik anyagként kanavászt, vagy valami hasonló merevítő anyagot, esetleg nagyon vékony szivacsot is szabnék bele.

2017. június 17., szombat

Locsolókannás tusoló

Elég retro ötlet, de egy kerti tusolónál autentikus lehet a zuhanyfülkébe helyezett locsolókanna. 
Nekem a gyerekkorom nyári pancsolásait juttatja eszembe, amikor vezetékes víz híján így locsoltuk egymást a játék hevében az udvaron. Jelen fotón természetesen már a vezetékes víz csöve rejtőzik a locsolókannában.

2017. június 16., péntek

Farmerkaspó

Egy régi vázának, vagy befőttes üvegnek fiatalos megújítására ad tippet az alábbi ötlet, amihez mindössze egy régi, elhasználódott farmernadrág levágott szárára van szükség.
A zsebet - nyilván a nadrág más részéről lefejtve - dekorációnak ragasztották rá, de ez el is maradhat.

2017. június 15., csütörtök

Ölelkező cicák

Egyszerű szabásmintájú 'ölelkező' cicák láthatók az alábbiakban. Elkészítésük munkamenete a képsoron nyomon követhető. Az összevarrásnál arra feltétlenül figyelni kell, hogy az ölelést szolgáló 'masnikezek' is a két anyag közé kerüljön.

forrás: Pinterest

2017. június 14., szerda

Elegáns, hímzett könyvjelző

Bizakodom, hogy jelen virtuális világunkban is még mindig sokan vannak, akik örülnének egy kézzel hímzett, elegáns könyvjelzőnek. A hátlapját hozzáillő színű mintás anyaggal vonták be, majd a kettőt egymáshoz ragasztották, és ringlivel látták el. Érdemes megfigyelni azt is, hogy a széleknél körbe, az összeillesztésbe ugyanolyan színű zsinórt ragasztottak, amilyen a ringlibe lett hurkolva.